Városi őszkarcok - levél mesék. : )

Valamint úton-útfélen és leginkább futás közben született gondolataim, érzéseim.

Úton... látvány és érzetek által született írásaim, mobiltelefonos kattintásokkal.

keskeny határ
árny s valóság
lélek szőttes
játékán át
vezet ösvény
éled s véled
játékát a létezésnek

rügy robban
szív dobban
lélek ébred
rigó szóban  

ág rezzen, madár raj
tél csendjéből boldog zaj

barka bontja bolyhait
égre nyíló szirmait

helyet cserél fagy s a nap
tavasz szárnyat bontogat

ember szívek olvadjatok
szebb lehessen holnapotok  

nyugovóra térnek a színek
fekete-fehérre keskenyül az élet

angyal száll a kopár tájra
ködfüggönyön ajtót tárva

körbe tekint szürkeségbe
embertelen mély kétségbe

szárnyát nyitja égre nézve
szeretet száll minden népre

 egységre vált mi szétesett
melegséget hoz a szeretet

mind fény vagyunk, te is én is
zöld erdő és szürke gém is

néha elvész, fényünk fakul
apró lélek marad alul

erőt gyűjtve lépünk hátra
hittel töltve térünk táncba

 sose feledd fény létedet
mit örökkön tart a szeretet 

ősz suhan el, jő a tél
néhány levél még mesél

ágvégében integet
másik érzi léptemet

tova hordja őszi szél
álmodni tér ami él

erőt gyűjtve szendereg
míg várja őt a kikelet

sárga átló eget szel
zöldet, arany váltja fel

ég kékjében végtelen
lelkünk útja tértelen

túl az időn szárnyalunk
 arany fák közt álmodunk

időtlenül szeretünk
néha egymásra lel(k)ünk

hulló levél vagyunk mind
örök idők szárnyain

nap ragyogta, szél fútta'
faegységbe markolva
többiekkel táncot járt

zöld ruhája lejárt már

jött az ősz és tarolta
táncát porba karcolva
indul útra végtelenbe
levéltenger fergetegbe

szívet lobbant, s indul már
végtelen tánc vár reá
rügyfakadva visszatér
remény színben újra él

Út a fénybe

léptem földön, lelkem égben  
futok hajnal mély csendjében
tücsök 'pakol', madár dalol
sas száll fel a dombok alól

lent is vagyok s fent az égben
létkavicsok tengerében
végtelenbe visz a léptem
múló nyári napsütésben 

Kora reggeli futásom margójára. : )

csendes reggel
nyugalomban
alvó lelkek
szép álomban

redőny roppan
kávé illat
felkelő nap
rám kacsingat

halk léptekkel
futok tova
dobban a szív
ugat kutya

pára felcsap
léleKzem
hálát adva
létezem 

Dél körüli futásom margójára : )

esőre áll 

toccsan a sár

szitál a csend

szürke a táj

 
olajszag száll

  rántott hús vár 

(valakit : )

 
csosszan a lépt

örök a lét

A szavak teremtő erejéről... (egy lassú, fáradt futás margójára : )

A kerítés beton alapjára állva fürkészte a kicsi fiú (iskolás sem volt talán még) a kerítésen túli világot.
A kert mélyéről felnőttek távoli hangja hallatszott, egymással beszélgettek.

Arra vitt aznapi futásom útja.
A fiúcska észrevett ahogy a kerítés felé közeledtem és épp csak annyira emelt hangerővel, hogy biztosan meghallják az udvarbeliek azt kiáltotta:
Itt fut egy hölgy!

Beleszerettem. : )
Fáradt lépteim megnyúltak, kihúztam magam és szinte repültem.
Annyira gyorsan történt mindez és lepett meg, hogy elhaladtam közben a kerítés előtt, de hátra fordultam boldogan mosolyogva és röppentettem Neki egy puszit a tenyeremből. : )

Hálából, hogy a kocogó néniből egy szempillantás alatt futó hölgyet varázsolt... : )

Ha szükséged volna bátorságra... : )

Egy fogorvosi kontroll története... 

Aprócska fiú anyujával várt előttem a fogorvosnál, emberke félt és fájt, egyre jobban zokogott, hiába minden anyai vigasz, mire bementek már bömbölt, feszült, teljes volt a pánik. Hallottam bentről, a doktor néni mondja nekik, hogy itt nincs gyermek lefogás, akkor tudja megvizsgálni és tenni a dolgát, ha kinyitja a fiúcska a száját, menjenek el sétálni kicsit, míg megnyugszik.

Ahogy végeztem a közelben értem utol őket, a kisfiú már nem zokogott, csak kicsit sírt.

Odaguggoltam elé és elmeséltem neki, hogy a felnőtt is fél ám ott, én is, de tudok egy trükköt, hogy hogyan kell bátorságport gyűjteni, mert az itt van körülöttünk a levegőben.

Megmutattam, hogyan kell belélegezni a szívünkbe, majd még a zsebeinket is megtölteni vele tartaléknak, majd ott bentre.

Nagyon érdekelte a dolog, kis szemei kerekre nyíltak, szája is nyílt aztán pár perc után már mosolyra is... anyuka is örült és hálásan mondta, hogy ez milyen jó módszer, használni fogják... és nevetett ő is.

Kis barátommal még egyszer átvettük a légzést és a képzelést, majd ökleinket összekoccintottuk, úgy bajtársiasan és elköszöntem.

Visszanézve láttam, hogy veszi ám a levegőt serényen, gyűlik a bátorságpor.

Integetve biztattam, hogy nagyon jó... mosolygott, (fel)lélegzett... én pedig boldogan indultam tovább utamra, érezve, hogy élni jó... : )