Rólam


Barcza Ritának hívnak, spirituális terapeuta és segítő vagyok, Bonyhádon élek.


2015 óta járom igazán tudatosan, figyelmet, időt, energiát ráfordítva spirituális utamat.

Agykontroll tanfolyammal kezdtem az önmagamon végzett munkát, melynek gyakorlatait beépítettem a mindennapokba, így már rövid idő eltelte után is érezhető pozitív változást tapasztaltam önmagamon.

Mindez nagy örömmel és lelkesedéssel töltött el és akkora lendülettel, hittel és bizalommal az út iránt, hogy a tanfolyam vége után néhány hónappal már Dömény István spirituális tanító két éves Spirituális Erők Tana képzésén "találtam magam". : )

Ez a képzés napi több óra gyakorlást kíván, ám annyira utamnak, szívemből-lelkemből valónak éreztem, akkora, szinte már elfeledett lelkesedés repített, hogy nem volt kérdés, belevágjak-e vagy sem.

Ma már tudom biztosan, - hisz' visszaigazolja életem -, sorsfordító döntést hoztam akkor, melyért végtelenül és időtlenül hálás vagyok s maradok.

Utamra leltem.

S haladok rajta azóta is kitartóan, lelkesen, mert igazán én érzem, honnan hova jutottam el a képzés, az önfejlesztés által. S igazolja vissza környezetem, a hozzám segítségért fordulók örömteli visszajelzései, hogy jó úton járok.

Ezen fejlődésemnek, sorsformáló, test-lélek-szellem szintű önátalakító munkámnak köszönhetem, hogy Istentől (az Univerzumtól, a Létezéstől, az Egységtől... kinek-kinek hite szerint : ) kapott különleges erejű, minőségű és tisztaságú, nagyon magas rezgésű  energiámmal segíteni tudom embertársaim testi-lelki gyógyulását, egészségét, életét, mivel az energia a harmóniát állítja helyre minden síkon és téren.

Támogatni tudlak energiával és tanácsadással EGÉSZséged helyreállításában, testi-lelki egyensúlyod, harmóniád és nyugalmad megteremtésében.

Képzések melyeken részt vettem:

* Agykontroll Alaptanfolyam

* Spirituális Erők Tana Képzés

* Spirituális Önfejlesztés Tana Képzés

* Spirituális Terapeuta és Coach Képzés

* A Fény Kultúrája Képzés

* Szeretetképzés

* Szabadság Földje Képzés

* Képességfejlesztés a bolygókon képzések

* Mágikus Pálca Képzés 

*A tudatos halál - szabadság kurzus 

* Kiteljesedő Figyelem Kurzus


Örök hálám Dömény István és A.J. Christian spirituális Tanítóknak.  ❤


    


Ahol megtalálsz még:

* Facebook

Gyógyulda - Gyógyulás energetikai segítséggel (csoport)

Gyógyulda - Spirituális segítő műhely (oldal)

* Instagram

barczarita_gyogyulda

* Google Cégem

Gyógyulda - Spirituális segítő műhely